2014. július 14., hétfő

SOHAORSZÁG



A Bogármese nagy sikere után,
egy újabb, előadáshoz kaptam felkérést,
 hogy tervezzem meg a Pán Péter karaktereit.
Sárközi Gyula, most sem aprózta el,
ami a létszámot illeti, közel 90 szereplős,
 monumentális színházi produkciót álmodott meg.

Fotó: Mezey Béla

A Madách Musical Tánciskola tanáraiból „4 for One” néven,
 kreatív csoport alakult, ők rendeznek és koreografálnak:
 Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád és 
Sárközi Gyula alkotják a fantasztikus négyest. 
A produkciók zenéjét Tallér Zsófia és Falty Csaba szerezte. 
Az alkotógárda munkáját ezúttal, Larion Oscar arcmester,
 fantasztikus sminkjei egészítik ki.
 Munkája a Pán Péter karakterei esetében igazán fontos.
/forrás: fidelio.hu/




Kovács Zsolt, Hook kapitányt táncolja, 
Kováts Gergely Csanád a címszerepben látható, ám a sminkek
 úgy elvarázsolják őket, hogy nem ismerhetők fel, 
olyan, mintha filmekből lépnének elő.


Oscar&Co.2014

Az alkotók azonban másképp képzelik el Pán Pétert,
 mint a korábbi filmes változatok. 
 Szurmai János dramaturg kreatív segítő az új koncepció kidolgozásában.
 Az ő ötlete alapján kapta a produkció a Pán Péter és a megtalált fiúk címet.
 Egész életünk arról szól, hogy gyermekünket, ha nem figyelünk oda rá,
egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük, eltávolodhatnak tőlünk. 
Hook kapitány és Pán Péter története elegyedik úgy, hogy a mai kort
 keltik életre, mostani problémáinkra világítanak rá. 
Igyekeznek az alkotók mai, mindennapi szereplőket életre kelteni,
hogy a gyerekek a nézőtéren ráismerjenek:
"Jé, ez a bácsi épp olyan, mint az édesapám,
aki újságot olvas; jé, ő az édesanyám, aki sorozatot néz a tévében". 
Így jobban tudnak azonosulni a történettel.
 Olyan élethelyzeteket teremtenek, amelyek tipikusak ma, és megmagyarázzák,
 manapság miért szakadnak el oly könnyen,
 hirtelen és hamar a szálak gyerekek és szülők között. 
A "befektetett" szeretetnek megvan az a gyümölcse,
 hogy harmonikus család tud maradni szülő és gyerek évtizedeken keresztül. 
A darab elején magányossá váló, ezért sértődött gyerekekből válnak
az előadás során a megtalált fiúk. 
Csak ezt követően indul el maga az ismert Pán Péter-történet. 
Azonban itt is változtattak: az eredeti mesében
 Pán Péter nem emlékszik a gyerekkorára.
 Itt igen.
 Az alkotók fontosnak tartják, hogy hangsúlyozzák:
a szülőknek, a felnőtteknek nem szabad elfelejteniük,
milyen volt gyereknek lenni.
 Sőt, gyerekeink mellett is újra azzá kell válni néha. 
Akkor szép az élet. 
A produkciót csattanó zárja, amit azonban nem szeretnék elárulni. 
Érdemes megnézni, ezt a fantasztikus előadást.
 /forrás: fidelio.hu/


Oscar&Co.2014



Szabad kezet kaptam a sminkek megtervezésénél. 
Pár dologra kellett csak odafigyelnem:
 legyen friss, varázslatos és mai.
 Imádom a meséket, képregényeket, nem okozott
 nagy fejtörést a karakterek megreformálása. 
Figyelembe vettem azért a nagy klasszikusokat,
 de inspirálóan hatott rám, Kentaur
 jelmezei és díszlettervei is.

Fotó: Mezey Béla

Fantasztikus sminkes csapatommal, tréningeztünk sokat,
 hogy 4 óra leforgása alatt, megtudjuk sminkelni az előadáshoz
 a különböző karaktereket.
 Csak a rend kedvéért, közel 90 főt! 




Eszméletlen sok festéket emésztett fel az előadás és
 természetesen a nagy sikerre való tekintettel, többször dupláztunk.




De minden pénzt, fáradtságot megért az a siker,
 amit magunkénak tudhatunk.



Hála és köszönet, minden közreműködőnek,
 táncművésznek, fantasztikus élmény volt!
Pán Péter/A megtalált fiúk 
Rendezte: Szűcs Gábor
Koreográfia: Kovács Zsolt, Jurányik Patrick,
Kováts Gergely Csanád, Sárközi Gyula
Díszlet, jelmez: Kentaur
Smink: Oscar Larion

...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése